Nagy-Gete

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2011-07-05
Ajánlott turistatérkép: 10. Gerecse térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  KD-016 - Nagy Gete (Gerecse, 457 m ASL); QRA: JN97IR10, 1 pont


A múlt hónapban egy vízitúrán csorogva lefelé a Dunán láttam meg egy hegyet, a Gerecse-tetõtõl balra. A csoportban lévõ mindent tudó túravezetõ mondta, hogy az a Nagy-Gete és viszonylag jól járható, mivel átvezet rajta az országos kék túra útvonala. (És a Mária útvonal egy szakasza is.) Ekkor határoztam el, hogy mielõbb fel is keresem ezt a hegyet. Ajánlásának megfelelõen Dorogról indultam. A reggeli vonatot lekéstem, így busszal mentem. Nem is volt rossz választás, mert nyertem vagy egy fél, esetleg 1 km-t. (a vasútállomás és a temetõ közötti távolságot.)


Ahogy a képen is látszik a platóig volt kicsit meredekebb, aztán majdhogynem síkban kellett megtenni a maradék távot. A térkép szerint kicsit több mint 4 km-rel számoltam, plusz a szintkülönbség. Hát kicsit többet kellet gyalogolni, hi.
Nem tudom hány kereszt van ezen a hegyen. Kettõ az biztos. Majdnem elmentem az egyik mellett, amelyrõl Feri, '7UL is írt. A növényzet között éppen csak felrémlett valami kilátásféle, így átvágtam vagy 10 métert és megláttam ezt a keresztet.
Innen kb. D irányban gyakorlatilag 180 fokban volt kilátás.
Ott a távolban a HHH hegy is felrémlett. Legalábbis a sok oszlop miatt arra azonosítottam.
Innen még egy bõ 10 percet gyalogolva találtam meg a csúcskövet. Meleg nem volt ugyan, de a nap nagyon túzött, ezért kicsit beljebb az erdõben, valami bombatölcsérhez hasonló helyen települtem. Itt egy sávban a 3 bombatölcsér kiadott akkora szabad területet, hogy a 40m-es dipólt simán ki tudtam húzni, s én meg árnyékban maradtam.
Az aktiválás nagyon jól ment az elsõ 20 percben. Végül is 45 percet bírt az aksim, ezalatt 34 qsot könyveltem el, köztük 2 S2S-t és 2 HA hívójelet. TNX! Volt több SOTA állomás is, de az agresszív fix qth-s chaserektõl nem volt esélyem a többiek megcsinálásához, hi. (Ez már a 3. v. 4 helyszín, ahol a 20m-es dipólt nem tudtam használni. Otthon tökéletes, terepen pedig 1-2 sec után letilt az FT-100 automatikája.)
Visszafelé megpróbáltam megkeresni azt a távközlési tornyot, amely a Dunáról nézve a Getének azonosítottam. Kicsit lejjebb meg is találtam, de pont ott valahogy csak a földet fényképeztem, hi. (Ilyen még nem fordult velem elõ tiszta idõben. Így ide egy másik képet raktam.)
És egy kis érdekesség: Csolnokon találtam ezt a Trianon-emlékmûvet. A régi idõkben az eredeti feliratot egyszerûen kiöntötték (eltakarták) cementtel.


Kedvem lenne egy nagyobb túrán - még ha nem is gyalográdióval a hátamon - végiggyalogolni a távot Dorogról a Nagy-Getén keresztül a Gerecse-tetõig. Jó ki túra lenne, de a kilátás miatt valószínûleg megérné.


Utolsó módosítás: 2011-07-07 22:39

(29 megtekintés)