Tukora más irányból

Bodnár Lajos, HA5AZC - 2011-11-18
Ajánlott turistatérkép: 28. Zala Dél térképe

A túrában résztvevő rádióamatőrök: HA5AZC


Érintett SOTA csúcsok:
  ND-009 - Tukora (Újudvar, 313 m ASL); QRA: JN86MN24, 1 pont


Mivel tervezett helyett máshol kaptunk szállást, így a tervezethez képest megváltoztattam a napi programot is és nekivágtunk Tukorának. Gelsesziget település szélén, a "fõ" utcán parkoltunk le.


A falu szélsõ házsora mellett lévõ út folytatódott tovább K-i irányba, a dombra fel. Balra szántóföld, jobbra pedig egy keskeny tó volt, melyen még egy hattyúpár is úszkált. Körülötte bozótós, lápos terület. (Már amennyire a nagy ködbõl kivettük.) Mivel vissza nem akartunk, fordulni, ezért addig haladtunk, amíg a túlsó végén találtunk egy átvezetõ (megkerülõ) utat.
Majd bementünk az erdõbe. Mivel a GPS szerint a cél "egyenesen elõttünk" volt, így kissé meredekebben haladva, de átvágtunk az erdõn. Felérve a fennsíkra, ott már hármas útkeresztezõdést is találtunk, amelyek mindegyikét láthatólag kocsival (terepjáróval) használták is. Az egyik úton rábukkantam a p- jelzésre. A tetõn, hogy-hogy nem még aszfaltos út is volt. (Ez biztosan Újudvar irányából vezetett fel.)
Elhaladva egy "szabadidõ központ" vagy "erdei iskola" mellett, majd balra fordulva megérkeztünk. Itt a volt sorompókon kívül mást nem találtunk. (Hogy mit kellett lezárniuk, azt nem értettem.) Leellenõriztem a koordinátákat, minden rendben volt, a megadott SOTA csúcson vagyunk. De csúcskõ sehol. (Pedig keresgettem még az út menti bozótosban is.) Összesen kb. 2.5 km-t gyalogolhattunk a ködben.
Így hát települtem az aszfalt út mentén és aktiváltam a csúcsot. Nem egész fél óra alatt 37 qso-t könyveltem el, köztük kettõ S2S-t és egy HA hívójelet. (Gondolom, nem árulok el titkot, hogy ez az egy szem magyar legény Laci, HA7UG volt. Köszi a qso-kat és a spotokat.)
Visszafelé mindenképpen el akartam kerülni a bizonytalan erdõn való átvágást és nem akartam még egyszer megkerülni a tavat, ezért más irányba indultam el. (Még, ha többet is kell gyalogolni.) A csúcstól mintegy 150 m-re lévõ útkeresztezõdében található ez a kereszt és a 25 km-es Nordic Walking túrázók útbaigazító táblája. Na, de nem erre mentünk tovább, hi.)
Kocsival is járt (járható) földúton haladva belefutottunk egy viszonylag nagy tisztásba, enyhe lejtõvel, melyen több vasszerkezet is volt. Ezek úgy néztek ki, mintha valami régi sífelvonó vastraverzei lettek volna. (Volt itt valaha sípálya???) Átvágva rajta kijutottam arra az útra, amelyikrõl odafele menet nem kellett volna letérnem a tó irányába, hi. Innentõl, már tiszta volt az út Gelsesziget irányába.Nincs kép


A leírások alapján kicsit hiányoltam az újudvari TV-tornyot. Kíváncsi lettem volna a formájára, de a ködben nem láttam meg. Pedig az objektumot ellátó erõsáramú vezetékeket többször is "kereszteztem". Itthon megnéztem a helyet a Googlemaps-en, s kiderült ott települtem a toronytól mintegy 200m-re. Meg is találhattam volna, ha TOVÁBB megyek azon az úton, amelyre éppen települtem, hi.


Utolsó módosítás: 2011-11-21 21:33

(9 megtekintés)